Pécsi Tudományegyetem

Bölcsészettudományi Kar
KLASSZIKA-FILOLÓGIA TANSZÉK

 

Eredményhirdetés: Hyperión Verseny 2017-18. 1. forduló

Nyomtatóbarát változatPDF változat

Pécsi Hyperión Országos Tanulmányi Verseny a görög-római kultúráról

AZ ELSŐ FORDULÓ EREDMÉNYHIRDETÉSE 

 2017. december 31.

 

Mindenkinek, aki elindult a versenyen, szívből gratulálunk! Aki most nem került a továbbjutók közé, az is büszke lehet teljesítményére, a bátorságra, hogy próba elé állította magát! Reméljük, gazdagodott a versenyünkön szerzett tapasztalatokkal.

A  2017-18-as versenyre 492 diák nevezett országosan 61 középiskolából, 31 városból.

Az országos döntőt 2018. február 24-én rendezzük meg a PTE Bölcsészettudományi Karán (részletes tudnivalók körlevélben).

Az első fordulóban elért eredmények NEM számítanak bele a döntő értékelésébe: az országos döntőbe jutott versenyzők mindhárom kategóriában "tiszta lappal" indulnak.

 

I. "Ókori blogger" versenykategória

Az országos döntőbe jutott (betűrendben):

Ács Gábor, Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda 11 .o., felkészítő tanár: Földesi Gabriella

Bagó Zsófia, PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola 12 .o., felkészítő tanár: Priskinné Rizner Erika

Barna Dorina, Karácsonyi János Katolikus Gimnázium (Gyula) 10 .o., felkészítő tanár: Sipőcz Brigitta

Bödőcs Boróka Anna, Városmajori Gimnázium (Budapest) 8 .o., felkészítő tanár: Zaránd Kinga

Csabai Viktória, PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola 9 .o., felkészítő tanár: Vituska Virág

Csürős Maja, Városmajori Gimnázium (Budapest) 7 .o., felkészítő tanár: Zaránd Kinga

Garamvölgyi Glória Bella, Ciszterci Szent István Gimnázium (Székesfehérvár) 8 .o., felkészítő tanár: Berta Annamária

Glávits Anna, Kempelen Farkas Gimnázium (Budapest) 9 .o., felkészítő tanár: Székely Dóra

Hódosi Nóra, Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája 10 .o., felkészítő tanár: Mikó Anna Júlia

Horváth Lilla Kinga, Patrona Hungariae Gimnázium (Budapest) 11 .o., felkészítő tanár: Csermely M. Irén

Kovács Mira, Városmajori Gimnázium (Budapest) 8 .o., felkészítő tanár: Zaránd Kinga

Kránicz Attila, PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola 10 .o., felkészítő tanár: Vituska Virág

Kuris Piroska, Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium 7 .o., felkészítő tanár: Debrődiné Dobóczy Mária

Magyar Inez, Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium 11 .o., felkészítő tanár: Gedeon Hajnalka

Mándy Gréta, Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium 8 .o., felkészítő tanár: Debrődiné Dobóczy Mária

Máté István, Szekszárdi Garay János Gimnázium  11 .o., felkészítő tanár: Huszárikné Böröcz Zsófia

Molnár Vilja, Városmajori Gimnázium (Budapest) 7 .o., felkészítő tanár: Zaránd Kinga

Németh Fruzsina, Ciszterci Szent István Gimnázium (Székesfehérvár) 8 .o., felkészítő tanár: Nádasi Richárd

Ozsváth Angéla, Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Művészetoktatási Intézmény (Kaposvár) 11 .o., felkészítő tanár: Kovács Krisztina

Polgár Viktória, Hatvani Bajza József Gimnázium 10 .o., felkészítő tanár: Kővári Éva

Pongrácz Edina, Szekszárdi Garay János Gimnázium  11 .o., felkészítő tanár: Dr. Gesztesi  Enikő

Pozsár Anna, Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 8 .o., felkészítő tanár: Dr. Oláh Tibor

Rapi Kitti Krisztina, Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium (Székesfehérvár) 10 .o., felkészítő tanár: Virág Barnabás

Szilágyi Nóra, Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium 9 .o., felkészítő tanár: Bánhegyi Edina

Tamásfalvi Hanna, Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium 11 .o., felkészítő tanár: Gedeon Hajnalka

Tömösi Réka, Városmajori Gimnázium (Budapest) 8 .o., felkészítő tanár: Zaránd Kinga

Turi Júlia, Városmajori Gimnázium (Budapest) 7 .o., felkészítő tanár: Zaránd Kinga

Varga Berta, Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium 8 .o., felkészítő tanár: Debrődiné Dobóczy Mária

Verebi Máté, Szekszárdi Garay János Gimnázium  11 .o., felkészítő tanár: Dr. Gesztesi  Enikő

Vesztergom ZsófiaCiszterci Szent István Gimnázium (Székesfehérvár)12 .o., felkészítő tanár: Berta Annamária

Vida LillaDebreceni Csokonai Gimnázium10 .o., felkészítő tanár: Molnárné Kocska Judit 

 

II.1 "HyperQuest" (online kvíz) versenykategória

Az országos döntőbe jutott (betűrendben):

Akkermann Anna, Berta Zsófia, Papp Hanna Róza, Ciszterci Szent István Gimnázium (Székesfehérvár) 9. o., felkészítő tanár: Berta Annamária

Babarczi Bernadett, Mohácsi Bernadett, Bakos Dóra Borbála, Patrona Hungariae Gimnázium (Budapest) ?. o., felkészítő tanár: Gazdag Gyöngyi

Bertalan Domonkos, Jelenfi András Máté, Lits Levente , Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium és Szakkollégium 10. o., felkészítő tanár: Czakó Tiborné

Besztercei Márk, Szeverényi Máté, Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Sportiskola és Óvoda 10. o., felkészítő tanár: dr. Kulcsár Árpád

Bognár Virág, Puszta Zsófia, Farkas Eszter, Ciszterci Szent István Gimnázium (Székesfehérvár) ?. o., felkészítő tanár: Berta Annamária

Czike Viola, Terray-Horváth Csenge, Ortutay Abigél, Piarista Gimnázium és Kollégium (Vác) 7. o., felkészítő tanár: Dekiszky Csilla

Eszes Csenge, Bazsó Dorottya, Kovács Fanni, Ciszterci Szent István Gimnázium (Székesfehérvár) ?. o., felkészítő tanár: Berta Annamária

Fehér Lili, Károlyi Mihály, Mikó László, SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola 8. o., felkészítő tanár: Molnár László

Ferentzi Dorka, Süll Zsófia, Zaszlavik Hanna, Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Sportiskola és Óvoda 9. o., felkészítő tanár: Szép E. Kinga

Gede Hanna, Berze János, Kovács Noel, Ciszterci Szent István Gimnázium (Székesfehérvár) ?. o., felkészítő tanár: Berta Annamária

Hegyes Kitti, Hortobágyi Anna, Ivánkó Vanda, Budapest IX. Kerületi Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium 9. o., felkészítő tanár: Fejérvári Csenge

Horánszky Luca, Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium 8. o., felkészítő tanár: Kukucskáné dr. Szalontai Erika

Horváth Szabina, Tillmann Virág, Lorántffy Zsuzsanna Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium (Kaposvár) 10. o., felkészítő tanár: Sáfrány-Kálny Beatrix

Jakabfi Gréta, Jőrös Virág, Kovács Virág, Lorántffy Zsuzsanna Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium (Kaposvár) 9. o., felkészítő tanár: Sáfrány-Kálny Beatrix

Kiss Hanga – Kuti Marcell, Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium 9. o., felkészítő tanár: Lutter Andrásné Hegedűs Ildikó

Kiss Máté, Laukó Levente, Rácz Ádám, Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, AMI és Kollégium (Szeged) 7. o., felkészítő tanár: Erős Katalin

Kiszely Anna, Mayer Lili, Révész Zsuzsanna, ELTE Radnóti Gyakorló Gimnázium 10. o., felkészítő tanár: Ispánovity Márta

Komáromi Dalma, Kovács Luca, Varga Edit, Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium 9. o., felkészítő tanár: Ascarzané Papp Zsuzsanna

Kovács Domonkos, Gável Márton, Kerti Csanád Levente, Piarista Gimnázium és Kollégium (Vác) 6. o., felkészítő tanár: Dekiszky Csilla

Kulcsár Kata Lilla, Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium 10. o., felkészítő tanár: Hajduné Szabó Ágnes

Nemes Tekla Luca, Bóka Tamás Zerind, Tiszaparti Római Katolikus Gimnázium és Általános Iskola és Gimnázium (Szolnok) 8. o.,felkészítő tanár: Nagy Márta

Pákozdi Panna, Kautzky Armand, Gáspár Botond, Friedrich Schiller Gimnázium (Pilisvörösvár) 9. o., felkészítő tanár: Kok Zoltán

Péterfy Rebeka, ELTE Radnóti Gyakorló Gimnázium 7. o., felkészítő tanár: Mozer Tamás

Pető Bianka Katalin, Rajtik Dóra Vivien, Debreceni Csokonai Gimnázium 10. o., felkészítő tanár: Balduccio Salvatore, Luca

Pócsi Klaudia - Marosvölgyi Máté - Molnár Mátyás, Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium 9. o., felkészítő tanár: Takács Erika

Sándor Blanka Borbála, Daróczy Kata, Piarista Gimnázium és Kollégium (Vác) 6. o., felkészítő tanár: Dekiszky Csilla

Szép Luca, Kálmán-Tilhof Benedek, Prókai Márton, Ciszterci Szent István Gimnázium (Székesfehérvár) ?. o., felkészítő tanár: Berta Annamária

Szűcs Karolina, Tyukodi Hella, Tiszaparti Római Katolikus Gimnázium és Általános Iskola és Gimnázium (Szolnok) 8. o., felkészítő tanár: Nagy Márta

Tóth Emese, Bélteky Fruzsina, Debreceni Csokonai Gimnázium 10. o., felkészítő tanár: Balduccio Salvatore, Luca

Török Barna Tamás, Longauer András, Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Sportiskola és Óvoda (Budapest) 10. o., felkészítő tanár: Szép E. Kinga

 

II.2 "HyperQuest.LAT" (online kvíz) versenykategória

Az országos döntőbe jutott (betűrendben):

Berkes Maja, Hermán Judit, Szabó Adél, Paksi Vak Bottyán Gimnázium 9. o., felkészítő tanár: Hermánné Tóthegyi Judit

Bognár Dorina, Fekete Hanna, Molnár Farkas, Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium 10. o., felkészítő tanár: Szedenik Enikő

Csábi Laura, Dani Boglárka, Vo Van Ha, Budapest VI. Kerületi Szinyei Merse Pál Gimnázium 11. o., felkészítő tanár: Petrics Magdolna

Dorotovics Zsuzsanna, Gera Orsolya, Szabó Izabella, Makói József Attila Gimnázium 11. o., felkészítő tanár: Palotás György

Edőcs Dániel (10), Kun Hanga (12), Makszin Mátyás (10), Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium . o., felkészítő tanár: Hőnich Orsolya

Énekes Dávid, Miller Conran, Weiszmandl Viktória, Szekszárdi Garay János Gimnázium  12. o., felkészítő tanár: Dr. Gesztesi Enikő

Feczer Zsóka Zsófia, Kovács Kíra Diána, Pupp Bence, Paksi Vak Bottyán Gimnázium 10. o., felkészítő tanár: Hermánné Tóthegyi Judit

Filipszky Gábor, Móricz Aurél, Szirtes Gábor, Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 11. o., felkészítő tanár: Péli Ágota

Fülöp Szófia, Tűz Boglárka, Mester Marcell, ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium 12. o., felkészítő tanár: Jankovics László

Kátai Gréta, Naderi Szonja, Tóth Regina, Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium ?. o., felkészítő tanár: Lator László

Kertész Izabella, László Zsófia, Szőnyi Borbála, Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium 10. o., felkészítő tanár: Kovács Erika, Hegedűs Katalin

Kollár Borbála, Füzessy Marcell, Kóra Péter, Baár-Madas Református Gimnázium (Budapest) 12. o., felkészítő tanár: Marton Ágota Flóra

Nagy Veronika, Fejes Márk, Paksi Vak Bottyán Gimnázium 12. o., felkészítő tanár: Hermánné Tóthegyi Judit

Sudár Richárd, Pinke László, Ciszterci Szent István Gimnázium (Székesfehérvár) 11. o., felkészítő tanár: Berta Annamária

Uri Benjámin, Balsai Lili, Boldizsár Imre, Baár-Madas Református Gimnázium (Budapest) 12. o., felkészítő tanár: Marton Ágota Flóra

 

III. "Aenigmata Latina" (fordításverseny) minores versenykategória

Az országos döntőbe jutott (betűrendben):

Antalics Zsófia, Budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium 10 .o., felkészítő tanár: Juhászné Székely Judit

Boronkai Gáspár, Városmajori Gimnázium (Budapest) 8 .o., felkészítő tanár: Zaránd Kinga

Czékmán Flóra, Ciszterci Szent István Gimnázium (Székesfehérvár) 10 .o., felkészítő tanár: Berta Annamária

Dulai Kinga, Németh László Gimnázium (Budapest) 8 .o., felkészítő tanár: Némethné Salamon Ágnes

Horogszegi Pál, Madách Imre Gimnázium (Budapest) 9 .o., felkészítő tanár: Laczkó Eszter

Horváth Dóra, Madách Imre Gimnázium (Budapest) 9 .o., felkészítő tanár: Laczkó Eszter

Hudák Dóra, ELTE Radnóti Gyakorló Gimnázium 7 .o., felkészítő tanár: Mozer Tamás

Kern Barnabás, Ciszterci Szent István Gimnázium (Székesfehérvár) 10 .o., felkészítő tanár: Berta Annamária

Kiss Blanka Zselyke, Németh László Gimnázium (Budapest) 9 .o., felkészítő tanár: Reitter Zsófia

Kovács Ajsa, Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 9 .o., felkészítő tanár: Péli Ágota

Kovács Anna, Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium és Kollégium (Eger) 9 .o., felkészítő tanár: Feketéné Kovács Ildikó

Kovács Tamara, Madách Imre Gimnázium (Budapest) 9 .o., felkészítő tanár: Laczkó Eszter

Lakatos Gyula, Budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium 10 .o., felkészítő tanár: Juhászné Székely Judit

Makra Kitti Krisztina, Makói József Attila Gimnázium 10 .o., felkészítő tanár: Palotás György

Márffy Jonatán, Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium 9 .o., felkészítő tanár: Kovács Zsoltné

Mező Csongor, Városmajori Gimnázium (Budapest) 8 .o., felkészítő tanár: Zaránd Kinga

Mogyorósi Pál, Budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium 10 .o., felkészítő tanár: Juhászné Székely Judit

Molnár Luca, Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium 10 .o., felkészítő tanár: Kovács Zsoltné

Muzslay Lili, Németh László Gimnázium (Budapest) 8 .o., felkészítő tanár: Némethné Salamon Ágnes

Oravecz Álmos Bálint, Városmajori Gimnázium (Budapest) 8 .o., felkészítő tanár: Zaránd Kinga

Páczelt Ákos, ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium 10 .o., felkészítő tanár: Jankovics László

Pintér Róbert, Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma (Pécs) 9 .o., felkészítő tanár: László Levente

Polgár Sándor, Városmajori Gimnázium (Budapest) 8 .o., felkészítő tanár: Zaránd Kinga

Pulics Apollónia, Makói József Attila Gimnázium 10 .o., felkészítő tanár: Palotás György

Siklér János, Baár-Madas Református Gimnázium (Budapest) 10 .o., felkészítő tanár: Marton Ágota Flóra

Stuber Martin, Budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium 10 .o., felkészítő tanár: Juhászné Székely Judit

Szabó Benedek, ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium 10 .o., felkészítő tanár: Jankovics László

Szitás- Kiss Gergő, Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium 7 .o., felkészítő tanár: Kukucskáné dr. Szalontai Erika

Varga Dorottya, Németh László Gimnázium (Budapest) 8 .o., felkészítő tanár: Némethné Salamon Ágnes